Különös viszonyban állok a keretekkel.
Egy jóbarátom hívta fel rá a figyelmem.
A konyhája ajtajában álltam, a pattogzott, zöldre mázolt
ajtófélfának dőlve szürcsöltem
a frissen főzött málnás-mogyorós kávét.
Pilinszkyről beszéltünk és kortárs szerzőkről.
Emlékszem, egészen kipirult az arcom a délutáni napsütésben.
Megjegyeztem, hogy le kellene festenie a keretet. Vagy ki is cserélheti.
Amióta a barátomnál jártam, keret-kategóriákba rendezem a dolgaim.
Többféle van:
arannyal futtatott, ünnepi,
színes festékkel mázolt bolondos,
ovális, kerek és szögletes forma,
széles és keskeny,
világos és sötét,
lakkozott és mattra csiszolt,
vastagabb, vékonyabb,
míves-finom lelkületű, elnagyolt-durva tapintású,
puha bársonnyal borított és kemény kőből pattintott egyaránt.
És mindig jönnek újak, fényesek, modernek,
minimalisták és antiknak álcázott darabok.
De be kell látnom, mind én vagyok.
Az első keret megtanított bízni.
De küzdeni, szeretni és hinni is vele tanultam.
Apám kemény diófából faragta, mélyen véste rá a mintát,
ma is érzem a nyomát.
Anyám csiszolta, puhította az élét,
emlékszem, szilvalekvár illatú volt a haja,
mikor fehér selyemszalaggal kötötte hozzá a bokám.
Kezdetben csak a keret széléig merészkedtem.
Álmomban néha átléptem a tiltott határt,
később nappal is átszöktem rajta, de estére mindig hazatértem,
anyám szoknyájának ráncába simultam el.
Aztán egy napon lefeszegettem a vállamról a szűk keretet.
Ma is őrzöm darabjait a zsebemben.
Időnként megsimogatom, mikor senki sem látja.
Azóta számtalan új keretet kipróbáltam.
Szemem elé illesztgettem a kiválasztottakat,
mindig más perspektívából szemléltem magamon túlra,
majd kiragadtam egy pillanatnyi darabot.
De a pillanat is kerített belőlem,
szája ízére alakította keretét,
igyekezett megfelelni az idő folyton változó áramlatainak.
Így vagyunk mi, én és a pillanat.
És mi mindent láttam!
Láttam égető és múló szerelmet,
sírig tartó barátságot és csúfos megcsalást,
megmentő hazugságot és igazságot tüzes parázzsal kirakott úton,
pusztító haragot és emésztő bánatot,
megbocsátást és soha meg nem bocsáthatót.
A mostani keretbe besüt a nap. Még télen is.
Évek alatt tágítottam magam körül, könnyítettem súlyát,
változtattam színét a feng shui szerint.
A hegyes sarkokat legömbölyítettem, s egy titkos helyen,
mint bűvész a csillogó fémkarikákat,
képes vagyok felpattintani és kilépni belőle egy pillanatra.
És akkor látom, határtalan körülöttem az univerzum.
Bali Anikó: Feng shui
Kép: Mohi Sakhaie / Unsplash
