„Mikor ő fiatal lány volt, ezer éve, ilyesmivel szórakoztak az akkor énkorombeliek, hogy egy papírszeletre felírták a vágyukat, a nagyon titkosat, amelyet nem akartak vagy nem mertek megosztani senkivel, körbetekerték egy darab sztaniollal, lett a beburkolt titkos vágyból kicsi gömb, s ahogy érkeztek a csokoládéküldemények vagy ajándékok, attól fogva minden sztaniolréteget kisimítottak, s rátekerték a titokra, amely egyre nőtt. Ha a vágy teljesült, az ember hálából sorra leszedte a lemezkéket, mindből pici golyót gömbölyített, és lassan elszórta a ház körül, ha meg nem lett a kívánságból semmi, mikor már bizonyosan tudta, hasztalan volt akarnia vagy remélnie, bedobta a folyóba.”
Emlékeztet arra, hogy nekem még van időm. Ki tudja mennyi, de van. Igyekszem úgy élni, hogy ne kelljen a folyóba dobnom egyetlen gondolatbéli ezüstgolyót sem. És emlékeztet arra, hogy hálás legyek azokért a vágyaimért, amik megvalósulhattak.
Idén valahogy úgy egybefolytak a napok, hogy csak ma, Szabó Magda halálának évfordulójakor jutott eszembe a novella. Neked van hasonló titkos vágyad, ezüstgolyód? Esetleg olyan, amit még meg sem mertél fogalmazni? Meg tudod fogalmazni? Tehetsz bármit azért, hogy megvalósuljon, vagy kell keresned egy folyót?
Jó olvasást, elmélyülést kívánok!
https://reader.dia.hu/document/Szabo_Magda-Mezescsok_Cerberusnak-381
Bal oldalt, a tartalomjegyzékből kattintható a novella
Kép: Anyai nagymamám fiatalon, pajkos mosollyal és talán titkos vágyakkal.
