Az elfogadás persze nem csak neki nehéz. Az idén októberben elhunyt magyar származású Nobel-díjas költőnő, esszéista Lousie Glück írásaival barátkozik a halandóság gondolatával, néha lírai szépséggel, máskor hideg, kegyetlen őszinteséggel néz szembe az elkerülhetetlennel. Szövegei ledöntik a halállal szembeni tabukat, emlékeztetnek és figyelmeztetnek, felkészítenek. Ha egyáltalán fel lehet.
„Amióta írok, a halálról írok. (…) Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyre közelebb kerülsz a halálhoz, hanem arról, hogy a képességeid, amelyekre számítasz – fizikai kondíció, erő és a szellemi képességek –, veszélybe kerülnek. Nagyon érdekes volt elgondolkodni ezeken és írni róluk.” „Mindig a saját tapasztalataidból merítesz, mert ez az életanyagod a gyermekkorodtól kezdve. Azt hiszem, a halandóságról írok, mert rettenetes sokk volt számomra, amikor gyerekként rájöttem, hogy az életet nem örökbe kapjuk.”
„Egyszer tekintünk a világra, gyermekkorban. / A többi emlék.”
Felnőtt-gyász (részlet)
Bolond módjára csak egy helyet szerettél,
most hajléktalan vagy, árva,
menedékről menedékre jársz.
Nem készültél fel rá eléggé.
Ketten is megöregedtek a szemed láttára,
hiába mondtam, meg fognak halni.
Még egy szülőt sem
tartott életben a gyereke szeretete.
Éjjeli vándorlások
Ez az a pillanat, amikor újból látod
a madárberkenye piros bogyóit
és a sötét égen
a madarak éjjeli vándorlását.
Elkeserít, ha arra gondolok,
a halottak ezt nem látják —
a dolgok, melyektől függünk,
eltűnnek.
Mit tesz majd a lélek, hogy vigaszt találjon?
Azt mondom magamnak, talán ellesz az
élvezetek nélkül;
Talán nem létezni épp elég,
bármennyire nehéz is elképzelni.
Források:
https://www.ujbekezdes.hu/2018/02/18/luise-gluck-versei-branczeiz-anna-forditasaban
https://litera.hu/magazin/osszeallitas/amiota-irok-a-halalrol-irok-louise-gluckrol-olvastunk.html
https://www.versumonline.hu/vers/ejjeli-vandorlasok/, fordította: Visky Bence
Kép: Nicholas Gaborit / Unsplash
