„Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.”
Emlékeztetni kellett magamat arra, hogy mindent, nem lehet egyszerre. Tudom, hogy a nem döntésnél bármelyik döntés jobb. Mégis zavart, hogy elveszítem a nem választott utat. Szerencsére, ebben az esetben nem zárják ki egymást. Csak az idő kérdés… de ez már egy másik történet.
Sylvia Plath: Az üvegbura, fordította Tandori Dezső, Európa, 1971.
Fotó: Georgia de Lotz / Unsplash
