Már hagyomány, hogy Nőnap apropóján civil szervezetek próbálják felhívni a figyelmet a női esélyegyenlőségre vagy egyenlőtlenségre. Mind the Gender Pay Gap címmel tegnap rendhagyó elő-nőnapi eseményt tartott a Nyitottak vagyunk kezdeményezés Svédország Nagykövetségével közösen, hogy a vállalati vezetőkkel együtt konkrét lépéseket fogalmazzanak meg a nemek közötti bérszakadék csökkentéséről. Tanulmányuk itt elérhető: https://www.nyitottakvagyunk.hu/en/mind-the-gender-pay-gap
Ma pedig az Egyenlítő Alapítvány konferenciája zajlik, Hol látjuk a gyermekeinket 2034-ben? címmel. „A gyermekeink pozitív jövőképe a legerősebb közös érdek és cél nők és férfiak számára.”
Ez a két esemény összekapcsolódott bennem Tóth Krisztina eheti posztjával, melyben tíz mondatra emlékszik az előző évekből, melyeket „ajándékba” kapott. Csodás lenne, ha inkább virágot kapott volna. Ha ezek a mondatok nem lennének. És nem csak ma nem...
„Tíz mondat, az írásról, amelyeket ajándékba kaptam.
Huszonkét évesen
Te olyan helyes lány vagy. Minek írsz? Volt valami trauma az életedben? Meghalt az anyukád?
Huszonhárom évesen
Költő?! Dehát a költők nem így szoktak öltözni. Azok...másképp néznek ki.
Huszonhat évesen
Mosolyogjon már egy kicsit! Az sokat segít. Nem érdekes, hogy jót ír, a barátságtalan nőket senki se szereti.
Harminc évesen, szülés után
Neked innentől már tényleg nem az dolgod, hogy bohóckodj, hanem hogy a gyerekedet neveld.
Harmincnégy évesen
Tényleg könyveket írsz? És szoktál azért főzni is?
Harmincnyolc évesen
Jó, de miből élsz?
Negyven felett valamivel
Most, hogy férjnél vagy, nem kell majd folyton írni. Nem szorulsz rá.
Negyvenöt
Ahhoz képest tök jól nézel ki. Bocs, nem a korodra gondoltam.
Ötven
És? Visszatekintve volt ennek értelme? Nem lett volna jobb élni?
Nemrég
Annyi mindent összeírogattál már, abba is hagyhatod. Pihenhetnél végre!”
