Nemrég bukkantam az alábbi posztra, ami hasonló gondolatot fogalmaz meg. L. Ritók Nóra mélyszegénységben élő lányokról ír, de a változás, változtatni akarás minden élethelyzetben nehéz lehet. Az ő helyzetük halmozottan nehéz, de hátborzongató úgy olvasni ezt a szöveget, hogy bárkiről szólhat: "...De sokan nagyon magukra vannak hagyva. Egyedül pedig csak viszi őket a sorsuk, tovább, a kiszolgáltatottságban, megalázottságban, és ebben többnyire erőtlenül hagyják, hogy megtörténjen velük bármi. Ezért fontos közösséggé kovácsolni őket. Hogy felismerjék, ugyanazok a mintázatok jellemzik az életüket. És azt is, hogy ezt meg lehet változtatni. Együtt, erősebben, és kaphatnak hozzá segítséget is. Tőlünk.
De azt is értem, hogy ez a világ óvatossá teszi őket. Amiben a biztos rossz még mindig vonzóbb, mint a bizonytalanságokkal teli jövő. Mert ezt már ismerik, de azt még nem. És nagyon nehéz azt elhinniük, hogy képesek más világot teremteni maguknak. A közeg ebben általában nem támogató.
A szegénység egyik jellemzője az állandó bizonytalanság. Ebben pedig nem jó élni. Ahhoz azonban, hogy biztos pontnak érezzék magukat, meg kell szüntetni a kiszolgáltatottságot. Olyan közeg kell, amiben a női méltóság is értelmezhető. Ezt pedig a gyereklányoknál kell kezdeni, és mentorálni őket, tovább, küzdve a szocializációs mintákkal. Hogy olyan anyák lehessenek majd, akik már tudják, nem passzív résztvevői, hanem aktív alakítói is lehetnek az életüknek. És a családjuknak is. Mert a mintát ők adják majd. És ennek kell másnak lenni."
Óriási szüksége van a világnak a változásra, változtatásra. A közösség csakúgy, mint az irodalom erőt adhat, segíthet elhinni, hogy lehet másként, szavakat és mintát adhat a vágyak és a célok megfogalmazásához, a változáshoz, változtatáshoz. Hiszek a támogató női közösségek erejében.
https://nyomorszele.hvgblog.hu/2023/02/10/875-lanyok-asszonyok/
*: Kreil Melinda: Belső kert, KÖRBE/NŐ, részlet
kép: Nagy Barbara Zoé 8 éves,
