Vezetőkkel beszélgetek
Néha érdemes nézőpontot váltani

Összedől a világ

Reggel volt egy lemondásom, úgy döntöttem az üresjáratban nem hagyom, hogy beszippantsanak a hírek, inkább ukrán kortárs írókat kerestem, olvastam. Ez a vers megfogott. Bár nem lett tőle jobb a kedvem. Érdekes, hogy ez a szöveg este még egy aktualitást kapott, amikor nem tudtunk telefonálni. Én éppen a férjemmel beszéltem, megszakadt, nem tudtuk újrahívni egymást. A tesóm eközben hívott engem, édesanyánkat, apát. „A hívott számon előfizető nem kapcsolható." Nem működtek az üzenetküldő appok sem. Eltelt így tíz perc. Világvége? Szerencsére nem. Nem dőlt össze a világ. Legalábbis számunkra nem.

Lousie Glück a halálról

Mindenszentek ünnepe az emlékezésen kívül lehetőséget ad a megállásra és befelé figyelésre. Korán sötétedik, egyre hosszabbak, hidegebbek az esték, már önmagában ez is az elmúlás, az örök körforgás szimbóluma. Azok, akik már nincsenek velünk, felhívják figyelmünket a tényre, hogy mi még itt vagyunk. Ki tudja meddig. Nem csak az ünnep, de a családban történt haláleset miatt is sokat beszélgetünk a gyerekekkel az elmúlásról. Hatéves kislányom a maga módján küzd ellene, azt mondja, ő kutató lesz, aki felfedezi az örök élet, a halhatatlanság gyógyszerét.

A nem döntésnél jobb

Az előző időszakban egy izgalmas útelágazáshoz érkeztem. Mehettem tovább a megkezdett úton, vagy választhattam egy másik, szintén ismerősnek tűnő utat. A döntést meghoztam, mégis egyre rosszabbul éreztem magam. És akkor eszembe jutott Sylvia Plath híres idézete az Üvegbúrából:

Minden szülőnek ajánlom

Voltak elveim, lettek gyerekeim, tartja a mondás. Gyereknap alkalmából szeretettel ajánlom Grecsó Krisztián írását minden szülőnek, aki szívesen elmerengne azon, mit gondolt az anyaságról és apaságról elméletben és mi lett a gyakorlat, hogy mire tanították ezek a kis zen mesterek?
Az enyémeknek köszönöm a jelenben levés élményét. A mai napig ez a legcsodálatosabb és egyben a legőrjítőbb tulajdonságuk. Egy pillanat alatt elfelejtik a múltat, és amit 2 perccel azelőttig nagyon, de nagyon akartak, – a jövőről pedig nem igazán tudják még, hogy micsoda – így el tudnak veszni a legapróbb kis dolgok szépségeiben.

Bibilioterápia és anyaság

Anyák napján nem csak édesanyámat köszöntöm és nagymamáimra emlékezem, de engem is ünnepelnek. Iker lányaimmal a pocakomban fejeztem be az irodalomterápiás képzést, a diplomavédésre már babakocsival érkeztem. A biblioterápia és az anyaság így erősen összefonódtak bennem: megszületett a lányokkal egy anya és egy irodalomterapeuta. Coachként és terapeutaként is szenvedélyesen dolgozom a női lét kérdéseivel, így az anyaság témája megkerülhetetlen része csoportjaimnak.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt használtam először egy női csoportban a kortárs észt írónő Kätlin Kaldmaa, Ailill című novelláját. A kötetet Tóth Viki irodalomterapeuta kolléganőmtől kaptam, aki részt vett a fordításban. A különleges történet hangulata mindenkit elvarázsolt, Kätlin Kaldmaa szavakkal fest: a főhősnő naivitása, tisztasága, érzései olyan könnyedséggel, természetességgel jelennek meg a lapokon, hogy mi is részesei leszünk a csodának.